Tóth Gábor: "Az eltávolítás haladéktalanul végrehajtandó". Deportálások Kárpátalján a második világháború idején
Jelen tanulmány célja a második világháború során Kárpátalja területén végrehajtott deportálások - széles közönségnek szóló, de tudományos igényű - bemutatása. Ezek közül kettő a zsidó, a harmadik pedig a német és a magyar lakosságot érintette. Az első az 1941-es kőrösmezei deportálás volt, melyet a magyar hatóságok hajtottak végre a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidó bevándorlókkal szemben. A második az 1944-es zsidó deportálás, mely a németek végső megoldás (Endlösung) tervének egyik részét alkotta. A harmadik pedig a szovjet katonák által végrehajtott, 18 és 50 év közötti magyar és német férfiak elhurcolása.
A tanulmány leginkább a jelenleg fellelhető, a témával kapcsolatos szakirodalomra támaszkodik, de nóvuma, hogy e három deportálást a szakirodalom eddig még soha sem tárgyalta egymás mellett. Ennek legfőbb oka, hogy a Kárpátalja területén lezajlott három deportálást, a végrehajtók végcéljának különbözősége miatt semmiképp sem állíthatjuk párhuzamba. Az 1941-es kőrösmezei deportálásnál a rendezetlen állampolgárságú zsidó tömegeket akarták kitoloncolni a magyar hatóságok és nem volt szándékukban a megsemmisítés. Míg az 1944-es deportálásnál az Endlösung kimondott célja a zsidó lakosság teljes megsemmisítése volt. Az 1944-es magyar és német lakosságot érintő deportálásnál több cél is számba vehető, a háborús megtorláson és az ingyenes munkaerő megszerzésén túl, Kárpátaljának a Szovjetunióhoz való csatolásának zökkenőmentes lebonyolítása is. Ezért természetesen e tanulmány sem próbálja párhuzamba állítani őket, csak kronologikusan szemlélteti az eseményeket. Végig követi hogyan jutnak el mind három esetben a szándéktól, a terv megszületésén át a végrehajtásig.
- MHT32.pdf - (346KB)



Címkék:
deportálás, Kárpátalja, magyar, német, zsidó
