Majoros András: Verseny és együttműködés

Románia uniós csatlakozásával új fejezet kezdődik a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődése tekintetében. Bizonyos ágazatokban a két ország vállalkozásai közötti verseny erősödése valószínűsíthető, ugyanakkor számos területen a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés elmélyítésére nyílik lehetőség.

A tanulmány a Magyarország és Románia közötti kereskedelem, a tőkemozgások és a munkaerő-áramlás tendenciáit, valamint azok mozgatórugóit elemzi. Továbbá vizsgálja azt is, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősödésében milyen szerepet töltenek be (illetve milyen szerepet tölthetnek be a jövőben) a Romániával közvetlenül határos magyarországi (Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) megyék.
Az 1. fejezet bemutatja, hogy a posztszocialista országok esetében a fejlett (elsősorban nyugat-európai) országok irányába történő, gyors külkereskedelmi reorientáció ment végbe a piacgazdasági átmenet során. A külkereskedelem földrajzi struktúrájának átalakulása Magyarország és Románia esetében különösen szembetűnő volt. A 90-es évek végére azonban Magyarország esetében a nyugat-európai kereskedelmi kapcsolatok súlya már megközelítette a potenciális szintet, ugyanakkor a kelet-közép-európai relációt (főleg a szomszédos országokat) tekintve még jelentős tartalékok mutatkoztak. E rejtett tartalékok kiaknázása figyelhető meg az ezredforduló óta. A külkereskedelmi és FDI adatok alapján képzett kompozit mutató („gazdasági kapcsolatok relatív súlya", RWER) időbeli alakulásából arra következtethetünk, hogy a szomszédos országoknak (elsősorban Szlovákiának) a hazánk külgazdasági kapcsolataiban betöltött szerepe nőtt az elmúlt években. Az áruszerkezet változása igazolja azt a feltételezést, hogy a regionális kereskedelem súlyának növekedése elsősorban azoknak a transznacionális vállalatoknak köszönhető, melyeknek Magyarországon és a szomszédos országokban is vannak érdekeltségei. Ugyanakkor a hazai tulajdonban lévő kis- és középvállalkozások külkereskedelmi teljesítménye relatíve alacsony. 2004. május 1-jét követően a magyarországi kis- és közepes vállalkozások jelentős részének romlott a versenyképessége. A kkv-k versenyképességének romlására, a jelenlegi államháztartási helyzet ismeretében, nem adók és járulékok csökkentése, hanem a külpiacokon, elsősorban a szomszédos országokban történő terjeszkedést ösztönző gazdaságpolitikai eszközök hatékonyabb alkalmazása lehet a válasz.

A 2. fejezet rámutat arra, hogy egészen a 90-es évek végéig a magyar-román külkereskedelmi integráció foka egy alacsonynak mondható szinten stagnált. Ez elsősorban a gazdasági átmenet és a világgazdasági reintegráció eltérő sajátosságaival, valamint a szabadkereskedelmet akadályozó eszközök alkalmazásával magyarázható. Az ezredfordulót követően azonban rendkívül dinamikus növekedés figyelhető meg, melynek eredményeképpen Magyarország számára már Románia, míg Románia számára Magyarország a legfontosabb exportpiac a kelet-közép-európai régióban. A román gazdaság növekedése az elmúlt években elsősorban a háztartások fogyasztása és a beruházások bővülésének köszönhető, az importkereslet felfutása pedig több magyarországi vállalkozás számára lehetőséget adott a piacbővítésre. Hivatalos becslések szerint a két ország közötti forgalomban mintegy 10 ezer vállalkozás vesz részt, azonban a külkereskedelmi integráció erősödése elsősorban a két országnak a transznacionális vállalatok termelési, szállítási és értékesítési hálózataiban való részvételéhez köthető. A befektetett tőke nagyságát tekintve megállapítható, hogy a romániai külföldi közvetlen beruházások jelentős része Magyarországról származik, azonban a romániai vállalkozások magyarországi tőkebefektetései marginálisak. A magyarországi székhelyű cégek romániai lenányvállalatai jelentős szerepet játszanak a kétoldalú külkereskedelemben (például 2005-ben a MOL romániai érdekeltségének a részesedése volt a legnagyobb Románia magyarországi importjában). A magyar gazdaság „zászlóshajóinak" árnyékában egyre több magyarországi kisvállalkozás tőkebefektetőként (is) jelen van Romániában. Ugyanakkor továbbra is a közigazgatási korrupció, a jogszabályok gyakorlati alkalmazásának hiánya, valamint a magyarországinál rosszabb fizetési- és munkamorál a romániai tőkebefektetésekhez kapcsolódó legfontosabb kockázati tényezők. A bérkülönbségek növekedése nemcsak az élőmunka-igényes tevékenységeknek a Magyarországról Romániába történő áthelyezését, hanem az ezzel ellentétes irányú munkaerő-migrációt is ösztönzi. A Magyarországon dolgozó román állampolgárok zöme magyar nemzetiségű, és inkább kiegészítői, semmint helyettesítői a hazai munkaerőnek.

A 3. fejezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a Romániával határos magyarországi megyék gazdaságilag jelentős mértékben leszakadtak. Hazánkban a gazdasági fejlettség és a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel regionális különbségei rendkívül szoros összefüggésben vannak egymással. Ennek ismertében különösen aggasztó, hogy a négy megyének a magyar gazdaság export-teljesítményéhez való együttes hozzájárulása rendkívül alacsony, ráadásul csökkenő tendenciát mutat. Valószínűsíthető, hogy a kelet-magyarországi megyék, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése ellenére, a közeljövőben sem lesznek vonzóak a külföldi tőkebefektetők számára. Ugyanakkor a „koopkurens" (együttműködve versenyző) kis- és középvállalkozások külpiaci (elsősorban a szomszédos Romániában történő) terjeszkedése javíthatja a határrégió gazdasági teljesítményét. Ennek érdekében fontos, hogy a helyi önkormányzatok, a kereskedelemi kamarák, és más, a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgáló intézmények hatékonyabban támogassák a helyi kkv-k külpiaci terjeszkedését. Szükséges továbbá a fejlesztési tervek megvalósításának összehangolása, annak érdekében, hogy a határ két oldala inkább kiegészítse, mint helyettesítse egymást.