E két műhelytanulmány három függetlenségi mozgalom mozgósítási diskurzusát elemzi: az egyik a szlovén és a horvát függetlenségi mozgalmat Jugoszlávia szétesésének kezdetén, míg a második a montenegrói mozgalmat 1997-től 2006-ig. Bár a tanulmányok végigkövetik azokat az eseményeket, amelyek a függetlenség eléréséhez vezettek, viszont elsősorban nem az eseményekre koncentrálnak, hanem arra, hogy a politikai elit, illetve Szlovéniában a politikusok mellett a civil szféra képviselői hogyan építették fel a függetlenség mellett szóló érvrendszerüket, azaz hogyan értelmezték az eseményeket, a tágabb értelemben vett jelenvalóságot és ezen interpretációk fényében milyen érvekkel próbálták a közvéleményt mozgósítani a független államiságra. Tehát a függetlenséget szorgalmazó pártok diskurzusát elemezem, arra keresve a választ, hogy milyen stratégiákkal próbálták a lakosságot megnyerni a függetlenség ügyének támogatásához.

Az Európai Unió 2007 és 2013 közötti új pénzügyi perspektívájának kezdetére a regionális politika reformja során a 1082/2006/EK rendelettel életre hívott Európai Területi Együttműködési Csoportosulás jelentősége - számos kiemelendő egyéb előnye mellett - abban rejlik, hogy egységes szabályozási keretet kívánt alkotni a területi együttműködések számára. E tanulmány arra keresi a választ, hogy mennyire is egységes valójában a területi együttműködés EGTC-modellen nyugvó, de a nemzeti végrehajtási jogszabályok által meghatározott rendszere, milyen lehetőségek és akadályok bújnak meg az egységes szabályozás egyszer majd huszonhét vagy több elem alkotta labirintusában.

Az európai integráció előrehaladásával és a közös regionális politika fejlődésével jelentős mértékben felértékelődtek a határ menti együttműködések különböző intézményi formái. A „címkézett" pénzügyi támogatások megjelenése mellett, a másik legfontosabb „innovációt" az jelenti, hogy megszűnőben vannak azok a jogi akadályok, melyek a legutóbbi időkig (különösen Közép-Kelet-Európában) nagyban gátolták/gátolják a határmentiséggel összefüggő problémák/előnyök közös megoldását/kiaknázását.

Lengyelország európai középhatalomként (vagy legalábbis ilyen aspirációkkal) jelentős számú határon túli lengyel népességgel rendelkezik: 38 millió az anyaországban, 10-15 millió az egész világon szétszórva, s Varsó mindig is kitüntetett szerepet szánt a „külföldre szakadt" lengyelekkel való kapcsolattartásnak. A volt Szovjetunió területén (vagy a lengyel terminológiában: Keleten) élő lengyel közösségek különleges helyzetben voltak a múltban, és mindmáig abban vannak.

A korábbi évek „puha” szegregáció-ellenes politikájának kudarca után a kormány 2005-ben csendes közoktatási rendszer-korrekcióra szánta el magát. A módosított jogszabályhely előírásait első ízben a 2007-2008-as tanév előkészítése során kellett alkalmazniuk az iskolafenntartó önkormányzatoknak, pontosabban azoknak, amelyek egynél több iskolát működtetnek. A módosított közoktatási törvény arra kötelezte az iskolafenntartó önkormányzatokat, hogy a beiskolázási körzethatárok meghúzásával esélykiegyenlítő szempontokat érvényesítsenek, és az egymással szomszédos beiskolázási körzetekben a halmozottan hátrányos helyzetű diákok arányának eltérése ne haladjon meg egy meghatározott szintet. Ugyanakkor a jogszabály úgy rendelkezett, hogy túljelentkezés esetén, a körzeten kívüli tanulók felvételi kérelmének elbírálásakor előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekeket, a többiek között pedig sorsolni kell.